Amikor Zaynt egy lapon emlegethettem a tükrökkel. Amikor Liam volt a csapat ,,apja". Amikor Harry nagy göndör fürtjei nem voltak tömeggyártmány szerűen hátrazselézve, hanem csak kuszán lógtak a fején, ráereszkedve a vállára. Amikor Niallnek nem voltak szép egyenes fogai, és mindenki arról beszélt, hogy állandóan eszik. Ekkor voltak ők fiatalok. Akkor még sokkal jobban csillogott a szemük. Nem fárasztotta ki, tette őket tönkre, és nevelte naggyá őket a siker, a hírnév. Nagyon hiányzik. Hiányoznak. Sok Directioner sír emiatt, köztük én is. Értem én hogy felnőttek, hogy sikeresek, de aki végignézte azt, ahogy felnőnek, az szomorkodik is emiatt. Akit egy kicsit is érdekel hogy mi van velük, az minimálisan szomorú emiatt. Nekem igenis hiányzik:
-Videónaplók
-Hülyeségek
-Twittcamok
-A sok nevetés
-Szabadság
-Az, hogy bármikor felvidítottak.
És sokáig sorolhatnám. Komolyan, a Directionerség nagyon nehéz dolog. Sokat aggódni értük, tudni hogy az életünket nélkülük éljük le... Egyszer eltűnnek majd, és mi semmit nem tehetünk. Az idő rohamosan telik. Megöregszenek. 30-35 évesek lesznek, és a csodás biztonság ami eddig burokba zárt, eltűnik... Tudom, senki nem akar bele gondolni, mert nehéz. Nem tudom mi lesz akkor. Könnyen mondják mások, hogy; ,,majd egyszer úgy is elfelejted őket". Egy IGAZ Directioner tudja hogy ez nem így van. ,,Forever Young"...BECSAPÁS. Egyszer, régen elhittük hogy ez így lesz. Tévedtünk, és ez darabokra szakít. Mióta ,,felnőttek" kiveszett belőlük valami... a szemük csillogása. Kitartunk mellettük a végzetekig, de szükségünk van a régi percekre... ,,potatoooos" ,,get out of my kitchen" ,,I'm Jennyfer" ,,daddy Direction" ,,bradford bad boy"
Csak a múlt részei, nekünk mégis kitöltik a jelenünket. Nem tudom hol lennék most nélkülük. Túl elkötelezett vagyok, hogy cserben hagyjam őket.
~Egyszer 5 fiú azt énekelte nekem, hogy örökké fiatalok lesznek. Ez is csak álca volt, mely magával ragadott, és elvitt egy másik világba. Ezt is megmondták előre. ,,I take you to another world" . Azt mondták tökéletes vagyok, mégsem vettek észre. Elmondták mért vagyok gyönyörű, és amíg ez tartott, annak is éreztem magam. Énekeltek nekem a bulikról, a csalódásról és a szerelemről, és aztán azon kaptam magam, hogy 2 album zenéit hallgatom. Illúzió volt csupán, hogy nekem szól a dal, mert én sem vagyok más, csak EGY rajongó. Egy a sok közül, akik így éreznek. Ettől még a szívem megpecsételve marad, és csak az ő ritmusukra dobban oly igazán, oly élve...
U.I.: bocsánat hogy nem résszel jöttem (megint), de úgy gondoltam hogy ez meg kell osztanom veletek..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése