-Egy hét múlva (kedd)-
Emily szemszöge:
Eljött ez a nap is. A napja annak, amikor megölöm a saját gyermekem. Megtehetném azt is hogy visszamondom, és felnevelem a gyermekem, gyermekünk de nem visz rá a lélek. Nem tudom megtenni amíg Justin ezt gondolja. Még mindig visszhangzanak a fejemben Justin szavai: "Nem igazán örülnék neki. Egy gyerek túl nagy felelősség mi pedig még elég fiatalok vagyunk egy gyerekhez így nem díjaznám."
A fájdalom tőrként hasított a szívembe. De nem haragszok Justin-ra, hisz igaza van. Gyerekünk meg lehet még később is. 3-4 év múlva, amikor jó környezetet tudunk majd a gyermeknek biztosítani.
A váróteremben nagy volt a csönd. Csak vártam, vártam, és vártam majd szólítottak. Eljött az én időm. A nap amikor a magzat meghal bennem. A szomorú igazság pedig az, hogy én ölöm meg. Egy szörnyeteg vagyok. Megölöm a saját gyermekem, de nincs mit tenni. Lassú léptekkel haladok a kórterembe. Bent a doki várt. Mondta az intézkedéseket, én figyelmesen hallgattam és eleget tettem a kéréseinek. Feküdtem a kórházi ágyon, majd beadták az altatót én pedig egyre álmosabb lettem míg el nem aludtam.
Justin szemszöge:
- De Naomi muszáj megmondanod!
-Nem, nem és ezerszer is nem!
-Naomi a kurva életbe is már! mondd meg hogy hol van Emily!
-Nem!
-Ide figyel! ne akarj felidegesíteni!
-Jó-jó ne légy ideges. A kórházban van.
-Hogy mi?
-Elveteti a gyermeketeket.-Ahogy ez Naomi kimondta belém hasított a felismerés. A nyaralásunk napja. Nem védekeztünk. Ő pedig elveteti a gyermekem.
-Miért nem szolt nekem erről Emily? Miért veteti el a gyermekem? Meg kell akadályoznom!- Bepattantam a ferrarimba és meg sem álltam a kórházig. Bent a recepcióshoz futottam.
- Jó napot! Emily Grey-t keresem. Elszeretné vetetni a gyermekünket.
-Jó napot uram! nincs benne még a rendszerünkbe de a 4. emeleten megtalálhatja.
-Köszönöm.-Elindultam a negyedik emeletre. Szívem zakatolt a sírás kerülgetett. Egy csöndes folyosó fogadott melyen nők várakoznak akik elszeretnék gyermeküket vetetni.
-Szia! Nem láttál egy barna hullámos hajú lányt? 18 éves Emilynek hívják.
-Emily Grey? 10 perce vitték be a műtőbe.- Amint ezt kimondta a lány a könnyeim utat törtek maguknak. Lerogytam a földre és csak sírtam, és sírtam. Mindenki engem bámult. Megláttam magam előtt két emberi lábat. Felnéztem és egy körülbelül Emilyvel egyidős lány állt ott. Nyújtotta a kezét hogy segítsen felállni én pedig elfogadtam.
-Szia! jól vagy?- kérdezte.
-Szia! Nem. A barátnőmet pont most vitték be a műtőbe. Megakartam akadályozni. Én még csak nem is tudtam hogy teherbe esett. Nem mondta el.
-Biztos félt. Rólam sem tudja a barátom hogy itt vagyok. Félek hogyha elmondom hogy terhes vagyok elhagy.
-Mér nem hívod fel? Lehet ő is úgy reagálna ahogy én. Lehet akarná azt a gyermeket, amit te készülsz megölni. Ha nem akarja annyi hogy bemész és elveteted. De ha akarja hazamész és felnevelitek a gyermeket, amit mi is tehettünk volna.
-Komolyan gondolod?
-Teljes mértékben.- A lány félrevonult és felhívta a barátját. Láttam ahogy könnyezik, majd leteszi a telefont és elindul felém. Odajött és átölelt.
-Köszönöm. Igazad volt. Akarja. Akarja a gyermekünket. Hogyan hálálhatnám meg?
-Menny haza innen és legyél a barátoddal. Neveljétek fel a gyermeket, és legyetek boldogak.- A lány elengedett majd letörölte a könnyeit. elköszönt majd megindult a lifthez. A többi nő csak nézett engem és a kis lelkizős esetet. Leültem egy székre majd vártam hogy kihozzák Emilyt. Még mindig éreztem a terhes nők pillantását magamon. Még nem láttak embert sírni vagy mi?..Egyszer csak kicsapódott a műtő ajtaja és Emilyt tolták ki rajta egy kórházi ágyon.
-Elnézést! Megkérdezhetem hogy melyik szobába viszik most Emilyt?- Léptem oda a dokihoz.
-Maga az egyik hozzátartozója?
-A barátja vagyok.
-A 211-es szobába. Jöjjön velünk.-Elindultunk végig a hosszú folyosón, amíg meg nem álltunk a szoba előtt és be nem tolták Emilyt, én pedig követtem be őket.
-Hamarosan felébred. Viszlát.- mondta a doki és ezzel ki is ment a szobából. Körülbelül 10 perc múlva motoszkálást hallottam az ágy felől. Emily ébredezett. Odamentem mellé majd megfogtam a kezét. Kinyitotta a szemét és meglepett arcot vágott.
-Hogy képzelted ezt Em?-kérdeztem nyugodtságot sugallva.
-Azt mondtad hogy nem örülnél a gyereknek. A magzat pedig úton volt és én nem tudtam mást tenni.
-Akkor azt mondtam. De örültem volna neki ha már úton van és...várjunk csak. Te ezt honnan tudod?
-Hallottam a beszélgetésedet Naomival.
-Istenem Emily! Attól még szólhattál volna! Elvetetted a gyermekem. A gyermekünket!- Könnyek kezdtek gyűlni a szemembe.- Ne csinálj máskor ekkora hülyeséget oké?- simogattam meg a homlokát.
-Bocsánat. É-én csak féltem.
-Mégis mitől?! Hmm?!
-Attól hogy elhagysz.- Felfeküdtem mellé az ágyra és átöleltem majd a fülébe suttogtam:
-Nincs mitől félned. Semmi pénzér nem hagynálak el.
-Szeretlek.
-Én is téged.
A váróteremben nagy volt a csönd. Csak vártam, vártam, és vártam majd szólítottak. Eljött az én időm. A nap amikor a magzat meghal bennem. A szomorú igazság pedig az, hogy én ölöm meg. Egy szörnyeteg vagyok. Megölöm a saját gyermekem, de nincs mit tenni. Lassú léptekkel haladok a kórterembe. Bent a doki várt. Mondta az intézkedéseket, én figyelmesen hallgattam és eleget tettem a kéréseinek. Feküdtem a kórházi ágyon, majd beadták az altatót én pedig egyre álmosabb lettem míg el nem aludtam.
Justin szemszöge:
- De Naomi muszáj megmondanod!
-Nem, nem és ezerszer is nem!
-Naomi a kurva életbe is már! mondd meg hogy hol van Emily!
-Nem!
-Ide figyel! ne akarj felidegesíteni!
-Jó-jó ne légy ideges. A kórházban van.
-Hogy mi?
-Elveteti a gyermeketeket.-Ahogy ez Naomi kimondta belém hasított a felismerés. A nyaralásunk napja. Nem védekeztünk. Ő pedig elveteti a gyermekem.
-Miért nem szolt nekem erről Emily? Miért veteti el a gyermekem? Meg kell akadályoznom!- Bepattantam a ferrarimba és meg sem álltam a kórházig. Bent a recepcióshoz futottam.
- Jó napot! Emily Grey-t keresem. Elszeretné vetetni a gyermekünket.
-Jó napot uram! nincs benne még a rendszerünkbe de a 4. emeleten megtalálhatja.
-Köszönöm.-Elindultam a negyedik emeletre. Szívem zakatolt a sírás kerülgetett. Egy csöndes folyosó fogadott melyen nők várakoznak akik elszeretnék gyermeküket vetetni.
-Szia! Nem láttál egy barna hullámos hajú lányt? 18 éves Emilynek hívják.
-Emily Grey? 10 perce vitték be a műtőbe.- Amint ezt kimondta a lány a könnyeim utat törtek maguknak. Lerogytam a földre és csak sírtam, és sírtam. Mindenki engem bámult. Megláttam magam előtt két emberi lábat. Felnéztem és egy körülbelül Emilyvel egyidős lány állt ott. Nyújtotta a kezét hogy segítsen felállni én pedig elfogadtam.
-Szia! jól vagy?- kérdezte.
-Szia! Nem. A barátnőmet pont most vitték be a műtőbe. Megakartam akadályozni. Én még csak nem is tudtam hogy teherbe esett. Nem mondta el.
-Biztos félt. Rólam sem tudja a barátom hogy itt vagyok. Félek hogyha elmondom hogy terhes vagyok elhagy.
-Mér nem hívod fel? Lehet ő is úgy reagálna ahogy én. Lehet akarná azt a gyermeket, amit te készülsz megölni. Ha nem akarja annyi hogy bemész és elveteted. De ha akarja hazamész és felnevelitek a gyermeket, amit mi is tehettünk volna.
-Komolyan gondolod?
-Teljes mértékben.- A lány félrevonult és felhívta a barátját. Láttam ahogy könnyezik, majd leteszi a telefont és elindul felém. Odajött és átölelt.
-Köszönöm. Igazad volt. Akarja. Akarja a gyermekünket. Hogyan hálálhatnám meg?
-Menny haza innen és legyél a barátoddal. Neveljétek fel a gyermeket, és legyetek boldogak.- A lány elengedett majd letörölte a könnyeit. elköszönt majd megindult a lifthez. A többi nő csak nézett engem és a kis lelkizős esetet. Leültem egy székre majd vártam hogy kihozzák Emilyt. Még mindig éreztem a terhes nők pillantását magamon. Még nem láttak embert sírni vagy mi?..Egyszer csak kicsapódott a műtő ajtaja és Emilyt tolták ki rajta egy kórházi ágyon.
-Elnézést! Megkérdezhetem hogy melyik szobába viszik most Emilyt?- Léptem oda a dokihoz.
-Maga az egyik hozzátartozója?
-A barátja vagyok.
-A 211-es szobába. Jöjjön velünk.-Elindultunk végig a hosszú folyosón, amíg meg nem álltunk a szoba előtt és be nem tolták Emilyt, én pedig követtem be őket.
-Hamarosan felébred. Viszlát.- mondta a doki és ezzel ki is ment a szobából. Körülbelül 10 perc múlva motoszkálást hallottam az ágy felől. Emily ébredezett. Odamentem mellé majd megfogtam a kezét. Kinyitotta a szemét és meglepett arcot vágott.
-Hogy képzelted ezt Em?-kérdeztem nyugodtságot sugallva.
-Azt mondtad hogy nem örülnél a gyereknek. A magzat pedig úton volt és én nem tudtam mást tenni.
-Akkor azt mondtam. De örültem volna neki ha már úton van és...várjunk csak. Te ezt honnan tudod?
-Hallottam a beszélgetésedet Naomival.
-Istenem Emily! Attól még szólhattál volna! Elvetetted a gyermekem. A gyermekünket!- Könnyek kezdtek gyűlni a szemembe.- Ne csinálj máskor ekkora hülyeséget oké?- simogattam meg a homlokát.
-Bocsánat. É-én csak féltem.
-Mégis mitől?! Hmm?!
-Attól hogy elhagysz.- Felfeküdtem mellé az ágyra és átöleltem majd a fülébe suttogtam:
-Nincs mitől félned. Semmi pénzér nem hagynálak el.
-Szeretlek.
-Én is téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése